OktaTÁRS - Nemzetközi holokauszt-oktatási szakértőképzési program
OktaTÁRS-FELLOWship néven a budapesti Holokauszt Emlékközpont 2010. júniusában hirdette meg először nemzetközi holokauszt-oktatási szakértő-képzési programját.
A 2011/2012-es programra való jelentkezés határideje 2011. szeptember 20.
Az elbírálást követően 2011. október 01-ig értesítjük a pályázókat.
A program célja a hazai holokauszt-oktatás megújítása és olyan oktatói hálózat létrehozása, amely jelentősen segítheti a holokauszt oktatásának integrálását az általános nevelési folyamatba.
Az évente induló, egyéves, komplex, ingyenes képzési program során a téma nemzetközi szakemberei - holokauszt-történészek és oktatási szakértők -, valamint elkötelezett mentorok segítségével multiplikátorok (egyetemi oktatók, pedagógiai szakértők, tananyagírók, múzeumpedagógusok, tanárképzésben dolgozók stb.) magas színvonalú képzését valósítjuk meg. A képzésben résztvevők saját, kidolgozandó oktatási projekttel pályáznak és a program során megszerzett tudásukat a projektek kidolgozásában hasznosítják, majd ismereteiket továbbadják tanárkollégáknak vagy tanárjelölteknek, egyetemi hallgatóknak, illetve diákoknak. Célunk, hogy a végzett oktatási szakértők környezetükben további projekteket kezdeményezzenek, vezessenek, mentoráljanak. A programmal olyan szakmai rendszert kívánunk létrehozni, amely háttérként szolgálhat a nevelési folyamatba integrált holokauszt oktatás minőségi javításához és a civil attitűdre, toleranciára való nevelés elősegítéséhez.
A program nemzetközi szakmai partnere a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum (United States Holocaust Memorial Museum).
A projekt a Task Force for International Cooperation on Holocaust Education, Remembrance and Research, a United States Holocaust Memorial Museum, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium támogatásával valósul meg.
A program megfelel a holokauszt-oktatás és -kutatás nemzetközi elősegítésére létrehozott, kormányzati képviselőkből, valamint a szakma nemzetközi szakértőiből álló, jelenleg 28 tagállamot számláló nemzetközi szervezet, a Task Force for International Cooperation on Holocaust Education, Remembrance and Research (ITF) holokauszt-oktatási irányelveinek. A program ugyanakkor hozzájárul ahhoz is, hogy Magyarország megfeleljen az FRA (Az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége) által 2010. januárban megfogalmazott, a holokauszt-oktatás jelentőségét és az emberi alapjogok oktatásában betöltött szerepét hangsúlyozó elveknek is.
További részletek, valamint a jelentkezési feltételek a Részletes információk, Bírálati szempontok és Részvételi feltételek menüpontra kattintva tekinthetők meg.
Az érdeklődő jelentkezők a pályázat beadásával, tartalmával kapcsolatban a következő tanácsadókhoz fordulhatnak kérdéseikkel:
Szakmai, a pályázat tartalmát érintő kérdések:
Dr. Nuber István– szakmai vezető
nuber.istvan [at] hdke [dot] hu
Koordinációs kérdések:
Rochy-Blau Klára - oktatási projekt koordinátor




